WEÖRES SÁNDOR (1913 - 1989)

Már 14 éves korában vidéki lapokban megjelentek versei, 19 éves fővel már országszerte tudomásul vették a vájt fülű olvasók, hogy bravúrosan verselő, egészen sajátos hangú költő. Ez 1932-ben történt. A Vas megyei Csönge nevű faluból - ahol apja jegyző volt - postán beküldött egy bizarr képekkel, kitűnő rímekkel, meglepő gondolattársításokkal fülbecsengő költeményt a fiatal írókat, költőket maga köré csoportosító "Névtelen Jegyző" nevű budapesti folyóirathoz, amely azonnal közölte. Felfigyelt rá Babits Mihály is. Ennek a bemutatkozó kis műnek "A macska" volt a címe, a hízelgő állat monológja: gazdája áhítatos hangú dicsérete. Refrénként visszatérő sora: "Kilenc mély bók a nevének" irodalmi körökben tréfás köszönési fordulat lett. Még ugyanebben az évben otthonra talált a Nyugat hasábjain is, és az azonnal befogadott költő - fel-feljárva a fővárosba hamarosan kedvelt barát lett a legkülönbözőbb irodalmi körökben. Alacsony termetével, különös, kicsit éneklős hanghordozásával, szerényen mosolygó arcával, váratlanötleteivel és már fiatalon is meglepően nagy és széles körű műveltségével együtt egész lényében volt valami nagyon kedves mesealakszerűség. Pedig kultúrája feltornyosulásának még csak az elején tartott. Ez a szellemi önépítés 76 éves korában bekövetkezett haláláig szakadatlanul folytatódott. Csak 20 éves korában kezdte az egyetemi éveket, ahol egymás után, olykor egymás mellett volt jogász, földrajz-történelem szakos tanárjelölt, filozófia-esztétikahallgató. Közben nemcsak tanult, de meg is tanulta a legkülönféle nyelveket: a modernek és klasszikusok mellett például középfelnémetet, hogy eredetiben értse a Nibelungenliedet, vagy amikor később óindfai szövegeket fordított, beletanult a szanszkritba is. Amikor doktori disszertációja, "A vers születése" 1939-ben megjelent, nem egy olvasója úgy érezte, hogy valami új kezdődik a hazai irodalomesztétikában. Ekkor már három verseskötet volt mögötte. Civil életében könyvtáros lett, előbb Pécsett, ahol az egyetemi éveket töltötte, és ahol a Sorsunk című folyóiratnak eyik szerkesztője is volt, majd Székesfehérvárott, végül Budapesten az Akadémiai Könyvtárban. Ettől kezdve végleg budapesti lakos volt. Itt hamarosan meg is nősült. Felesége, Károlyi Amy, a költőasszony életének kiegészítő társa, munkatársa, alapvetően rendetlen életmódjának üdvös rendben tartója volt és maradt mindvégig. (Nem egy kisgyermekeknek szóló könyvüket együtt hozták létre.) A történelem adta zűrzavaros világban pedig ugyanazzal a szívóssággal építette sokhangú életművét, amellyel szakadatlanul bővítette ismereteit. Az ötvenes évek elején az eszmei dogmatizmust és a művészeti sematizmust elváró kultúrpolitika sehogyan se tudta elviselni alkati politikamentességét. 1951-től állása sem lehetett, verse sem jelenhetett meg. Rákényszerült a műfordítások tömegmunkájára. Itt azonban nélkülözhetetlen lett rendkívüli nyelvtudásával, munkabírásával és azzal a magas igénnyel, hogy a kényszerű teendőket is a legmagasabb színvonalon végezze. Elképesztő az a mennyiség, amelyet régiekből és újakból, közeliekből és tvoliakból tolmácsolt felettébb nagy tartalmi és formai hűséggel a világirodalomból. Az irodalom akkori illetékesei pedig azzal az indokkal tartották távol 1950 és 1956 között az irodalomtól, hogy "formalista". - Sok írót felháborított Weöres kirekesztése, az indoklás is, de aki ellene szólt, süket fülekhez szólt. Feledhetetlen, hogy egy ízben az Írószövetség egyik taggyűlésén, amikor politikai jelszavakból élő, jelentéktelen írók-költők ezzel a formalista bélyeggel erősítették Weöres távol tartását (persze távollétében, hiszen ő párttag sem volt), akkor Trencsényi-Waldapfel Imre, a klasszika-filológia nevezetes tudósa és az ókori költészet kitűnő fordítója, aki egyrészt hívő párttag, de ugyanakkor Weöres Sándor jó barátja volt, ezeket a szavakat mondta: "Higgyétek el, elvtársak, nagyon sokan, akik ma harcos kommunistáknak látszanak, már harcos reakciósok lesznek, amikor Weöres Sanyi még mindig megbízható, politikához süket formalista lesz". Ezekért a sajátosan védő szavakért egy rendkívül rossz költő fegyelmi kért a neves professzor ellen a pártfegyelem megsértéséért és a formalisták dicsőítéséért. (Még jó, hogy a pártvezetőség úgy tett, mintha ezt a javaslatot nem hallotta volna meg.) - Annyi tény, hogy 1950 és 1956 között Weöres-vers nem jelenhetett meg. Ezután következett a közben írt költemények nagy gyűjteménye, "A hallgatás tornya". Ettől kezdve pedig a költőnek rendíthetetlen helye volt élő irodalmunk első sorában. Kétségtelen, hogy Weöres Sándor valódi nagy költő, az is kétségtelen, hogy akinek füle van hozzá, annak rendkívül vonzó költő, de hogy kinél mennyivel nagyobb vagy kisebb korunk legnagyobb költői közül - arra nincs mérce. Ezért azt mondhatjuk, hogy századunk kitűnő magyar költészetében Weöres Sándor a másoktól legkülönbözőbb költő.

RADNÓTI MIKLÓS (1909 - 1944)

A fasizmus nem válogatott, áldozatainak száma tízmilliókban mérhető, ezekből Magyarországra is sok százezer jutott. Áldozat volt a parasztból lett katona, aki elesett Voronyezsnél vagy magfagyott a hómezőn; áldozat volt a hazaszerető államférfi, akit kivégeztek; áldozat volt a zsidó kispolgár, akit a Dunába öltek; áldozat volt a kommunista munkás és a kommunista értelmiségi. Áldozat lett a költő is. Évekkel előbb García Lorcát lőtték agyon az ottani fasiszták, 1944 őszén Radnóti Miklóst lőtték agyon az itteni fasiszták. Akkor is új versek, szép versek voltak a zsebében, amikor meghalt. Idővel a tömegsírból indultak a halhatatlanság útjára ezek a végső költemények. Akik kivégezték, nyilván nem tudták, hogy a kor egyik legkitűnőbb költőjére lőnek. Ha tudták volna, nyilván még egyszer belelőnek. A fasizmus és a kultúra kibékíthetetlen ellenségei egymásnak. (Göring hírhedett mondása volt: "Ha ezt a szót hallom: kultúra - azonnal pisztolyom után kapok.")
Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára. Korán elárvult fiú volt, rokonok segítségével tanult és verselt gyermekkorától kezdve (tizenöt éves korában már nyomtatásban is láthatta költeményeit). Rokonsága kereskedelmi vagy ipari pályára szánta. Érettségi után el is küldték Csehszlovákiába textilipart tanulni. De külföldön is irodalmi érdeklődése növekedett, és legszívesebben irodalmat tanított volna. Amikor tehát már huszonegy éves fővel hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetemre magyar-francia szakra. Ott találkozott össze a nagy hírű professzorral, Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a költői avantgardizmus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is, tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csapongó szabadvers-formáit, talán tőle kapta életútjának olykor fellángoló vallásos hangulatait, amely idővel a katolizálásig vezetett, de tőle kapta óriási irodalomtörténeti és esztétikai műveltségét, és fokozta benne az érzékenységet a haladó eszmék iránt, ami idővel elvezetett a szocializmushoz.
A másik fontos hatást a Szegedi Fiataloktól kapta. Ezek a haladó szellemű egyetemisták izgatott érdeklődéssel fordultak az elnyomott nép felé, tanulmányozták a falvak életét, a népi mozgalmak legbaloldalibb szárnyához tartoztak; idővel sok jutott el közülük a kommunizmusig.
Ilyen körben fejlődött Radnóti lázongó szellemű, hamar eredeti hangú költővé. Mire eljut a tanári diplomáig, már ismert költő, doktori disszertációja, amelyet Kaffka Margitról írt, feltűnt az irodalomtörténet körében. És még közvetlenül diplomája előtt meg is nősült: szerelmi házassága meghitt, harmonikus magánéletet biztosított számára. A hitvestársi szerelem megfogalmazása az ő költészetében érte el századunk magyar irodalmában a legmagasabb színvonalat.
Diplomája után azonban sehogyan sem tudott tanári állást kapni. Hiába volt már neves költő, elismert irodalomtörténeti szakember - zsidó családból származott, és a harmincas évek derekán a rendszer egyre nyíltabban volt fasiszta: az is zsidónak számított, aki rég nem volt az, a közép-európai fasizmusnak pedig az antiszemitizmus, méghozzá nem vallási, hanem fajbiológiai (tehát állattani) alapon álló antiszemitizmus volt az egyik legfőbb felszíni megnyilvánulása. Radnóti tehát élt, amiből élhetett: házitanítóskodásból, műfordításokból, alkalmi kiadói munkákból.
Az ellenforradalmi rendszert eleve ellenségesnek tudta, egy ízben már bíróság elé állították vallásgyalázás miatt (méghozzá egy lényegében vallásos érzelmű verse miatt); a Szegedi Fiatalok körében megismerte a falusi nyomorúságot is; egyre jobban értette a munkásmozgalmat; külföldi útjain nemcsak a világirodalom tárult elébe, hanem a gyarmati népek elnyomatása is. Megértette az imperializmus lényegét, és egyre jobban közeledett a szocializmushoz. Párizsban - ahol életében többször is megfordul - már részt vesz a spanyol nép szabadságáért tüntető antifasiszták mozgalmaiban. Az illegális kommunista mozgalommal régóta rokonszenvezik. Párttag ugyan nem lesz belőle, de a kapcsolat egyre szorosabb. A harmincas évek végén már szocialista költőnek tudja magát.
És világnézete, érzelemvilága mentől közelebb áll a szocializmushoz, költői mondanivalói mentől jobban telítődnek a nagy politikai mondanivalókkal, verselése annál inkább távolodik a korábbi szeszélyes, szabad verses avantgardizmustól. A szocialista költő igényli, hogy mindenki megértse, tehát a különböző izmusok zárt körökhöz szóló kifejezésformáitól legföljebb gazdagodhat, de nem használhatja a nehezen vagy alig, vagy éppen egyáltalán nem érthető kifejezéseket. Ugyanakkor a szocialista költő azt is tudja, hogy miközben merőben új világot épít, nem a semmire építi, hanem elmúlt évezredek hasznos eredményeire, tehát nem tagadja, hanem felhasználja az öröklött versformákat. Számára a szabad vers nem a tervezett formájú vers helyére lépett, hanem melléállt, hogy gazdagítsa a költészet eszköztárát. A nagy szocialista költők - Aragon, Becher - a korai avantgardizmus után, amikor kommunista költők lettek, kifejezésmódjukban visszatértek a klasszicizáláshoz. És József Attila, a kor legnagyobb szocialista költője, költészetünk századbeli legnagyobb formaművésze volt. Ez a folyamat játszódott le Radnóti költészetében.
Formakincsét nagymértékben csiszolta műfordítói gyakorlata. Bravúros fordító volt: klasszikusoktól szürrealistákig tudott bármiféle költészetet bámulatos formahűséggel tolmácsolni. A szabad versek mesterének hamarosan kezéhez simult az alexandrin is, a hexameter is. Műfordításai kötetnyi terjedelműek; a legtöbb verset a XVII. századbeli Lafontaine-től és a szürrealista Apollinaire-től fordította, mintegy jelezve is irodalmi érdeklődésének széles látóhatárát.
Babitscsal idegenkedtek egymástól (Babits félt a politikától, Radnóti félt a politikátlanságtól), de azért a Nyugat is teret adott a Radnóti-verseknek. Sőt az egyik verseskötete is mint a Nyugat kiadása jelent meg. Kötetei minden nehézség ellenére 1940-ig egymás után jelennek meg, 1940-ben Válogatott versek című kötete is napvilágot láthat. Ettől kezdve azonban már rettegés és szakadatlan megpróbáltatás az élete. A "munkaszolgálat" olyan látszólag katonai behívás volt, amely lényegében rabságot jelentett, majd 1942-től kezdve lényegében halálraítéltséget. 1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedik, majd újra jön a behívóparancs.
Ezekben az években emelkedett a jó költő a nagy költők közé. Az emberi lélek tiltakozásának, a nagy felháborodásoknak, a nagy reménységeknek, a nagy vágyaknak, a haza, az otthon és a hitves iránti vágyakozásnak ódai-elégiai hangvételű, humanista eszmei töltésű, formájában most már végképpen kikristályosodott klasszicizáló kifejezője lett. Közben itthon két műfordításkötete is megjelent, de ekkor írt saját költeményei már csak a felszabadulás után, Tajtékos ég címen kerültek az olvasó elé, hogy ki-ki látva lássa: Radnóti milyen nagy költővé emelkedett a megpróbáltatásokban.
De összes verseit csak akkor lehetett kiadni, amikor évek múltán a közös sírból kikerültek a legvégsők: a bizonyos halál tudatának szívszorongató vallomásai. Ezekkel teljes a költői kép.
Most már tudjuk, hogy délről, a jugoszláviai Bor felől terelték a menekülő tömeggyilkosok az áldozatokat Németország felé. Közben öldösték őket. Így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot. Köztük volt Radnóti Miklós is.
Holtteste fölött nemsokára összeomlott az a régi világ, amely megölte.

EÖTVÖS KÁROLY (1842-1916)

ügyvéd, birtokos és országgyűlési képviselő, E. Lajos középsorsú ősrégi nemes földbirtokos s bocsári Ujhelyi Lidia fia, szül. 1842. márcz. 11. Mező-Szentgyörgyön Veszprémmegyében; 1852. okt. 1-től a pápai ev. reform. kollégiumban kezdte tanulását és 1859. októbertől 1860. márcz. a soproni ág. evang. lyceumban folytatta, honnét azonban az érettségi vizsga letétele végett visszament Pápára. Felállíttatván itt még ez évben a jogakadémia, 1860 októbertől 1862. július végeig végezte a jogi tanulmányokat, majd Veszprémben lett joggyakornok; de midőn vizsgát nem tehetett a pápai bizonyítvány érvénytelensége miatt, 1864. ápr. Kecskemétre ment, hol jul. végeig letett hat félévi vizsgát. 1865. máj. Pesten államvizsgát tett, 1866. nov. 24. pedig biróit. E közben joggyakornok és tiszteletbeli aljegyző volt Veszprémmegyében. 1864-ben az Almássy-féle összeesküvésben való részesség miatt a komáromi haditörvényszék elé állíttatott és pár hónapig elzárva volt. 1866. ápr. Kerkapoly Károly meghivta a maga helyébe a bölcseleti tanszék helyetteséül Pápára, hol július végeig volt, a mikor visszament Veszprémbe s átvette a Veszprém cz. lap tényleges szerkesztését (névleg Ramazetter a nyomdász vitte azt). 1866 őszén megyei aljegyző lett. 1867. ápr. 30. megválsztatott első alügyésznek. 1871-ben a veszprémi kir. törvényszékhez kir. ügyészszé neveztetett ki. 1872-ben a veszprémi kerület képviselője s mint ilyen a Deákpárt hive lett. A fusióhoz nem csatlakozott és miután pár hónapon át a kataszteri munkálatok központi vezetésénél működött a pénzügyi miniszteriumban, hazament gazdálkodni; e mellett tevékeny részt vett a megyei s politikai életben. Az orosz-török háború alkalmával tartott népgyűléseken mint szónok szerepelt. 1878-ban újból veszprémi képviselő lett s ekkor a függetlenségi párthoz csatlakozott. A tisza-eszlári perben védő gyanánt szerepelt. 1884-87-ig nem volt képviselő s ügyévdi gyakorlatának élt; végre 1887-ben elfoglalta ujból helyét a képviselőházban, hol a pénzügyi bizottság tagja. 1892-ben az országgyálési függenlenségi párt egyhangúlag elnökévé s vezérévé választotta.

JÓKAI MÓR (1825-1904)

JÓKAI Mór (1825-1904): író, újságíró, szerkesztő. Komáromban született kisbirtokos nemesi családban. A pápai önképző körben ismerkedett meg Petőfivel. Bár ügyvédi oklevelet szerzett, első regénye, a Hétköznapok (1846) sikerén felbuzdulva az írói pályát választotta. Pesten a Tízek Társaságának tagja, 1847-ben az Életképek c. folyóirat szerkesztője. A szabadságharc idején a forradalami ifjúság egyik vezére. Világos után bújdosni kényszerül, majd élclapokat szerkeszt (Nagy Tükör, 1856; Üstökös, 1858). 1863-ban megindítja a Hon c. hírlapot. 1865-ben képviselővé választották, az országgyűlésen a Határozati Párthoz csatlakozott, és életre szóló bartáságot kötött Tisza Kálmánnal. A politikától fokozatosan visszavonult. 1894-ben ötvenéves írói jubileumát az egész nemzet ünnepelte, ekkor jelentették meg műveinek százkötetes díszkiadását. Születésének centenárumán kódexet neveztek el róla. Tagja volt a Kisfaludy és a Petőfi Társaságnak, 1858-tól a MTA-nak. A nemzeti romantika megteremtője. Romantikus idealizmusa, színes fantáziája, mesélőkészsége révén a legnépszerűbb magyar prózaíró, regényei teremtették meg a mai értelemben vett olvasóközönséget. Műveinek szellemét alapjaiban a liberalizmus és optimizmus hatja át, amely 1867-ig szinte nemzeti ellenállást jelentett. Csaknem minden írásában a tevékeny akaratot segíti diadalra. „Legfontosabb jellemvonása talán a mese, a megköltés. Állandó lebegésben, felfokozottságban, önnepi ragyogásban tartja ez az aspektus. Hőseiben eszményeket jelenít meg, mellékalakjaiban pedig a vágyott vagy ellenséges atmoszférát. Műfajában nagyon közek áll a legendához, Thomas Mann-i 'szép elbeszélések'-hez a mítoszhoz... vigasztalón és bíztatón mesél, új eposz hőséül emeli a hétköznapok emberét, nagyságot, bátorságot, önérzetet szuggerál elbeszéléseivel. Jókai életműve az ember és az élet apológiája." (Mezei József) Művészetét sajátos kettősség, a népiesség és a romantika, valamint a különféle elemek ötvözése jellemzi. Regényeinek szerkezete általában egyszerű: a cselekmény rendszerint vonalszerű, különböző színhelyek és bonyodalmak váltakozása az időbeli előrehaladásnak megfelelően történik. Regényeinek alaptípusai: (a) heroikus, pl. A kőszívű ember fiai (1869), az 1848-as szabadságharc eposza; (b) vallomásregény, pl. Az aranyember (1872), a valósággal szembeállított idillképe; (c) kalandregény, pl. Fekete gyémántok (1870), amelynek tárgya a nemzeti iparosítás kifejeződése; (d) anekdotikus életkép, pl. Egy magyar nábob (1853), amely a reformkor legendáját teremti meg. Stílusának kialakulásában Jósika Miklós, Walter Scott, Dickens, Dumais, Sue, Verne, Zola hatása játszott szerepet. Magyaros, árnyalt, eleven nyelvét, mely kiváló elbeszélő tehetséggel párosult, elsőként Arany János méltatta.

Fekete István ( 1900 - 1970 )

1900. január 25-én, a Somogy megyei Göllén született, Fekete Árpád tanító, iskolamester és gazdálkodó és Sipos Anna első gyermekeként. Az akkori kor szokásának megfelelően keményen nevelték. Az elemi iskola első négy évét (1906-1910) szülőfalujában végezte el, az ötödik évet már Kaposváron kezdte el, ahová egy év múlva a család is költözött.
Első "vadászélményeit" már nagyon fiatalon (körülbelül 3 éves korában) szerezte, ahogyan a Ballagó idő című életrajzi regényében is említi. 1917 végén önként bevonult katonának, 1918 tavaszán iskolájában hadiérettségit tett, majd 1918-ig káplárként szolgált.
1923-ban felvették a debreceni Gazdasági Akadémiára, de csak az első félévet végezte el. Dunántúliként nem érezte jól magát az Alföldön, visszavágyott a dimbes-dombos dunántúli tájra. 1924 januárjában Magyaróváron folytatta tanulmányait, ahol 1926-ban mezőgazdászként végzett.
Ezután Bakócára került, gróf Mailáth György birtokán kapott segédtiszti állást. Itt ismerkedett meg Piller Edittel, a bakócai belgyógyász főorvos lányával, akivel 1929. december 12-én házasságot kötött, a bakócai római katolikus templomban. A fiatal házasok az esküvő után Ajkára költöztek, első közös otthonukba. Itt kapott állást vezető gazdatisztként, a holland származású, disznókereskedésből lett földbirtokos, Nirnsee Ferenc birtokán. Munkája alatt fellendült a birtok, hírnevet szerezve neki és gazdájának egyaránt. Tej- és sajtüzemet szervezett az uradalomban, valamint szeszfőzdét is irányított. Mint az ajkai nagybirtok főintézője búzavetőmagot nemesített, eredményei országos visszhangot keltettek, a Gazdatisztek Lapja is nagy elismeréssel írt róla. Az Országos Állattenyésztési Kiállításokon rendszeresen díjat nyertek az irányítása alatt tenyésztett merinói kosok.
Gyermekei gazdatiszti időszakában, Ajkán születtek, lánya, Edit 1930-ban, fia, István 1932-ben. Dr. Fekete Edit, középiskolai tanulmányait a budai Sacré Coeur-rend leányiskolájában végezte. 1949-ben, alig 18 évesen elhagyta a családi otthont és a Sacré Coeur-rend tagja, apáca lett. Jelenleg az ausztriai Vorarlberg tartományban lévő Bregenz városában él. A rend General prefectinje, iskolaigazgató, osztrák tanügyi kormánytanácsos volt élete aktív korszakában. István fia, a gödöllői Premontrei francia gimnáziumban tanult, az 1956-os forradalomban való szerepe miatt 1956 decemberében hagyta el az országot. 1957-től 1963-ig Kanadában, 1963 óta pedig az USA-ban, Chicagóban él. Dolgozott, mint masszőr, fizikoterapeuta, sportklub-igazgató, üzleti közíró a milliós példányszámú Chicago Tribune c. napilapnál, s közben három diplomát is szerzett. Később laptulajdonos-főszerkesztője volt az 1905-ben alapított magyar hetilapnak. (Chicago és Környéke). Elbeszéléseit 1970-től európai, kanadai és amerikai magyar hetilapok közölték. 1985 óta állandó heti rovata van az emigráció legismertebb és a világ összes kontinensén olvasott Kanadai Magyarságban. Ma Chicagóban él s több könyve jelent meg Magyarországon.
Évente kétszer-háromszor baráti társaságával napokra – vagy néha egy-két hétre – eljárt Erdélybe, a Börzsönybe, a Bükkbe vagy egyéb vadregényes helyekre vadászni. A barátok és vadásztársak a többek közt a következők voltak: Kittenberger Kálmán a világhírű Afrika-vadász, író és a Nimród című vadászújság tulajdonos-főszerkesztője; Csathó Kálmán neves író, a Nemzeti Színház főrendezője; gróf Széchenyi Zsigmond világhírű Afrika-vadász és író; dr. Vertse Albert a Madártani Intézet igazgatója; Tőrey Zoltán a Magyar Filmiroda igazgatója; gróf Wass Albert földbirtokos, író. Gazdatiszti munkája mellett vadászati témában írogatott is, cikkei a Nimród vadászújságban jelentek meg.

1936-ban megírta a Gárdonyi Géza Társaság történelmi regénypályázatára a A koppányi aga testamentumát, amellyel első lesz. 1939-ben a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda magyar nemzeti szellemiségű regény pályázatán, melyre összesen 193 író küldte be pályaművét, a Zsellérek című regénye kapta a 3000 pengős első díjat. A Zsellérek népszerűségét mutatja, hogy 1939 és 1944 között hét kiadást ért meg, csak a rendszerváltozás után 1994-ben jelent meg újra, csonkítatlan formában, mivel a regényben bemutatja a vörösterrort.
1940-ben beválasztották a Kisfaludy Társaságba, melybe a kor jelentősebb és legnagyobbnak tartott írói, költői, irodalomtörténészei, esztétái, kritikusai és műfordítói tartoztak, csak a szigorú és objektív szakmai értékmérés és elbírálás alapján lehetett tagja valaki. A taglétszáma maximált volt, 50 rendes és 20 levelező tag lehetett, új tag csak akkor kerülhetett a Társaságba, amennyiben haláleset következtében üresedés történt. Fekete István Harsányi Zsolt helyét foglalta el. A Társaság bírálóbizottsága, 6 könyv és a nagysikerű Dr. Kovács István című film forgatókönyve, valamint a Hajnalodik színdarabja után, az ország 15 legjelentősebb és legtehetségesebb írója közé rangsorolta Fekete Istvánt.
1946 tavaszán tiltó indexre került a proletárdiktatúráról és a bolsevizmusról írottak miatt és a politikai rendőrség, az ÁVO is bántalmazta emiatt. Szemét kiverték, szétverték a veséjét és hajnalban egy katonai kocsiból kidobták a János Kórház mellett, ahol két járókelő találta meg.[2]
Az 1949. tavaszi „tisztogatásig” Budapesten, a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol több mint egy tucat teljesen új megoldású mezőgazdasági oktatófilmet írt és rendezett. Ezután politikai okokból könyveit nem adták ki, állandó állást sehol nem kapott, alkalmi munkából (például uszályrakodás) tartotta el családját 1951 őszéig, amikor tanári álláshoz jutott a kunszentmártoni Halászmesterképző Iskolában. Osztályidegenként az új könyvkiadók és folyóiratok nem kér(het)tek belőle, igaz, a Sztálin halálát követő itthoni változásokig ő sem keres(het)te velük a kapcsolatot. Miután kizárták a Magyar Írók Szövetségéből, már csupán az Új Ember és a Vigilia fogadta szívesen írásait, ekkoriban ez nagy egzisztenciális segítséget is jelentett, hogy rendszeresen közölték apróbb, tárcaszerű novelláit.

A két egyházi folyóirat szerkesztősége tulajdonképpen az író kirekesztését követően kezdtek érdeklődni iránta. Szerkesztőik, Saád Béla és Sík Sándor régebbről ismerték Fekete Istvánt, és olyan “katolikus író”-ként tartották számon, aki irányzatok és mozgalmak mellett nem szívesen kötelezi el magát, ám a hite megingathatatlan, a barátai mellett pedig mindhalálig kitart. A változások idején e függetlenség a megbízhatóság ajánlólevelét jelentette, a vallásos kiadványok marginalizálódása pedig a jelenlévő kívülállóság lehetőségét kínálta fel Fekete Istvánnak. Bennük folyamatosan publikálhatott, anélkül, hogy elvtelen kompromisszumokra kényszerült volna.
Az Új Ember és a Vigília közönsége szívesen fogadta a polgári középosztály egykori lapjainak népszerű szerzőjét, és ennek jeleként folyamatosan gyarapodó olvasótábora lett a következő húsz esztendőben. Személyes hangú tárcái mellett különösen az ünnepi alkalmak idején közölt, morális dilemmákat megelevenítő hagyományos elbeszéléseit kedvelték.
Egész életében nyíltan vallotta istenhitét, világnézeti és erkölcsi hovatartozását.

1960-ban József Attila-díjjal tüntették ki a Tüskevár című regényéért. Több regényéből készült sikeres film, így a Bogáncs, a Tüskevár és rajzfilmen a Vuk.
Hetvenedik születésnapjának méltó megünnepléseként megkapja a Munka Érdemrend arany fokozatát.
Nagyon erős dohányos volt, ami miatt 1968-ban már kapott egy szívinfarktust. 1970-ben újabb infarktus következtében halt meg Budapesten. A Farkasréti temetőben temették el, de felesége kezdeményezésére hamvait 2004. augusztus 14-én újratemették a Somogy megyei Göllén, mert – mint fia idézte – „…egyedül Göllén érezte jól magát…”

Móra Ferenc (1879-1934)

Móra Ferenc 1879. július 17-én született Kiskunfélegyházán. Amikor Móra született, szülei már három éve földhözragadt szegény emberek voltak. Gyermekkorában a faluszéli szegény gyermekek sorsát viselte. Egyetlen igazi játéka volt: az olcsó körtemuzsika; a többit maga alkotta sárból, agyagból, pipacsból, bogáncsból.

A kenyérkeresõ munkával is korán megismerkedett. “Akkora lehettem, mint most az unokám, csakhogy én már olyan idõs koromban komoly tényezõje voltam a Daru utca gazdasági életének."

Móra Ferencet írni-olvasni az édesanyja tanította meg. Télen kis lakásuk ablaka volt a tábla, az édesanyja gyûrûsujja rajta a palavesszõ. Középiskolai tanulmányait a kiskunfélegyházi gimnáziumban végezte, ahol jelesre érettségizett. Ekkor jelennek meg elsõ írásai is. Egyetemi tanulmányait Budapesten végezte földrajz és természetrajz szakon. Egy évig Felsõlövõn tanítóskodik, majd 1902 tavaszától a Szegedi Napló munkatársa lett. Ez a város vált szellemi otthonává, írói pályája teljesen összeforr Szegeddel. Itt segítõ társak állnak mellette, s 1902-ben feleségül veszi diákkori szerelmét, Walleshausen Ilonkát, s ettõl kezdve a családi otthon melege, szeretete Móra pihentetõje és erõsítõje lesz. Panka érkezése után vált igazán teljessé a család.

1913-ban Móra lesz a Szegedi Napló fõszerkesztõje, majd 1917-ben a Somogyi könyvtár igazgatója. S közben állandóan írt a fiatal olvasóknak. 1902 karácsonyán jelent meg elsõ önálló mûve, Az aranyszõrû bárány címû verses népmeséje.1905-ben megismerkedett Pósa Lajossal, s az általa szerkesztett gyermekújságban, Az Én Újságomban 1922-ig több mint ezer írása látott napvilágot. Állandóan írta a fiatal olvasok gyönyörködtetésére a verseket, meséket, történeteket azért, hogy adjon egy kis vidámságot, és minden gyermek szomorúságát elvegye, azét is, “aki csak a bábuja kitört fogát siratja, azét is, akit szalmavackon, fûtetlen szobában a hideg ríkat meg.”

A Tanácsköztársaság leverése után Móra “jegyes” ember lett, az ellenforradalom feketelistájára került, kivették a kezébõl a Szegedi Napló szerkesztését is, s csak Szeged irodalombarát rendõr-fõkapitányának köszönhette, hogy tevékenységének nem lett súlyosabb következménye.

A 20-as évek második felére jut el írói pályájának delelõjére. 1927-ben, 48 éves korában hat kötetben adják ki mûveinek gyûjteményét. Híres történelmi regénye, az Aranykoporsó 1932-ben jelent meg. Ez volt az utolsó nagyobb írói vállalkozása. Talán sohasem született volna meg ez a szép történelmi regény, ha nem lett volna Móra régész is, a régmúlt korok kultúrájának tudós vallatója.

A betegség közben mintha összpontosított támadást intézne szervezete ellen. 1933 nyarán a karlsbadi fürdõn keres gyógyulást, ahol valamikor Arany János is kúráltatta magát. A nyarat követõ õsz és a tél már a betegséggel való reménytelen küzdelmével telik el. 1934. február elsõ vasárnapján még cikke jelenik meg a Magyar Hírlapban, de négy nap múlva, 1934. február 8-án már halott.

József Attila (1905-1937)

József Attila 1905-ben született Budapesten. Proletárcsalád és proletár környezet. Három éves koráig tartott a „jólét". Ezután az apa hirtelen elhagyja a családot és letelepszik Temesváron, családot alapít és többet nem találkozik az első családjával. Az anyát nagyon megviseli ez a tragédia. Iszonyatos kemény munkába kezd, hogy el tudja tartani a gyermekeit. Elmegy mosónőnek. Nagyon keveset pihen és étkezik. Emiatt többször is kórházba kellett szállítani. Így erre az időszakra elviszi a gyermekeit a Gyermekvédő Ligához. Ekkor került J.A. Öcsödre nevelőszülőkhöz, elég viszontagságos körülmények közé. 5 évesen itt kezd el iskolába járni. Dolgoznia is kellett. Pistának hívják a nevelőszülei. Mikor jobban van az anyja rögtön visszaveszi őket. Már gyermekkorában kezd verseket írni. 1919 karácsonyán meghalt az anya. Ekkor Makai Ödön lesz a gyámja. Felismerte, hogy milyen értelmes a gyerek és elkezdte iskolába járatni. Makóra megy tanulni Juhász Gyula híre miatt. Hatodik osztály után elhatározza, hogy abbahagyja az iskolát, mert sokba kerül és nem akarja, hogy Makaiék tartsák el. Emiatt elmegy dolgozni a nagyapjához. Tanárai szeretnék, ha befejezné az iskolát. Tanárai és Juhász Gyula segítségével kiadatják az első verseskötetét: Szépség koldusa. Werbőczy iskolában fejezte be a tanulmányait és érettségizett le. Elhatározta, hogy továbbtanul. Beiratkozott a szegedi Ferenc József Tudományegyetemre magyar-francia szakra. Nagyon boldogan és lelkesen kezdett tanulni. Ekkor írta a Tiszta szívvel c. versét. Otthagyta az egyetemet. Bécsbe ment. Hatvani Lajos és Bertalan támogatták odakint őt. Az ő segítségükkel helyezkedik itt el. Nyár végén Párizsba megy. Majd visszatér Pestre és leteszi az utolsó egyetemi vizsgáit.
Magánélete sem volt kiegyensúlyozott. Halálosan szerelmes volt Vágó Mártába, de az kiment Angliába, hűtlen volt és hozzáment egy angol férfihez. Mikor visszatért csak baráti kapcsolat alakult ki közöttük.
Gyömrői Edit volt az első pszichológusa, akibe szerelmes lett. Miatta szakadt meg a Szántó Judit kapcsolat. De már Gyömrői Editnek vőlegénye volt. Ez sem jött be. Emiatt késsel támadt rá. Ez is mutatja a labilis idegállapotát.
Kozmucza Flóra egy másik pszich. volt akivel 37-ben találkozott, hogy kipróbálja rajta a Szondi tesztet. Ebbe is szerelmes lett. Flóra nem utasította el, de nem is viszonozta a szerelmet. Flóra később Illyés Gyula felesége lett. Eta nővére lett a felesége Makai Ödönnek miután Jolán szakított vele. Ők vettek egy panziót Szárszón. Ide utazott le J.A. Itt sokan látogatták. 1937-ben Eta özvegy lett. J.A. egyre depressziósabb. Nem látott ebből a helyzetből kiutat.
1937. december 3-án indult el a végső sétájára, amikor feltehetőleg vonatbaleset érte (és nem öngyilkos lett).