A fasizmus nem válogatott, áldozatainak száma tízmilliókban mérhető, ezekből Magyarországra is sok százezer jutott. Áldozat volt a parasztból lett katona, aki elesett Voronyezsnél vagy magfagyott a hómezőn; áldozat volt a hazaszerető államférfi, akit kivégeztek; áldozat volt a zsidó kispolgár, akit a Dunába öltek; áldozat volt a kommunista munkás és a kommunista értelmiségi. Áldozat lett a költő is. Évekkel előbb García Lorcát lőtték agyon az ottani fasiszták, 1944 őszén Radnóti Miklóst lőtték agyon az itteni fasiszták. Akkor is új versek, szép versek voltak a zsebében, amikor meghalt. Idővel a tömegsírból indultak a halhatatlanság útjára ezek a végső költemények. Akik kivégezték, nyilván nem tudták, hogy a kor egyik legkitűnőbb költőjére lőnek. Ha tudták volna, nyilván még egyszer belelőnek. A fasizmus és a kultúra kibékíthetetlen ellenségei egymásnak. (Göring hírhedett mondása volt: "Ha ezt a szót hallom: kultúra - azonnal pisztolyom után kapok.")
Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára. Korán elárvult fiú volt, rokonok segítségével tanult és verselt gyermekkorától kezdve (tizenöt éves korában már nyomtatásban is láthatta költeményeit). Rokonsága kereskedelmi vagy ipari pályára szánta. Érettségi után el is küldték Csehszlovákiába textilipart tanulni. De külföldön is irodalmi érdeklődése növekedett, és legszívesebben irodalmat tanított volna. Amikor tehát már huszonegy éves fővel hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetemre magyar-francia szakra. Ott találkozott össze a nagy hírű professzorral, Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a költői avantgardizmus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is, tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csapongó szabadvers-formáit, talán tőle kapta életútjának olykor fellángoló vallásos hangulatait, amely idővel a katolizálásig vezetett, de tőle kapta óriási irodalomtörténeti és esztétikai műveltségét, és fokozta benne az érzékenységet a haladó eszmék iránt, ami idővel elvezetett a szocializmushoz.
A másik fontos hatást a Szegedi Fiataloktól kapta. Ezek a haladó szellemű egyetemisták izgatott érdeklődéssel fordultak az elnyomott nép felé, tanulmányozták a falvak életét, a népi mozgalmak legbaloldalibb szárnyához tartoztak; idővel sok jutott el közülük a kommunizmusig.
Ilyen körben fejlődött Radnóti lázongó szellemű, hamar eredeti hangú költővé. Mire eljut a tanári diplomáig, már ismert költő, doktori disszertációja, amelyet Kaffka Margitról írt, feltűnt az irodalomtörténet körében. És még közvetlenül diplomája előtt meg is nősült: szerelmi házassága meghitt, harmonikus magánéletet biztosított számára. A hitvestársi szerelem megfogalmazása az ő költészetében érte el századunk magyar irodalmában a legmagasabb színvonalat.
Diplomája után azonban sehogyan sem tudott tanári állást kapni. Hiába volt már neves költő, elismert irodalomtörténeti szakember - zsidó családból származott, és a harmincas évek derekán a rendszer egyre nyíltabban volt fasiszta: az is zsidónak számított, aki rég nem volt az, a közép-európai fasizmusnak pedig az antiszemitizmus, méghozzá nem vallási, hanem fajbiológiai (tehát állattani) alapon álló antiszemitizmus volt az egyik legfőbb felszíni megnyilvánulása. Radnóti tehát élt, amiből élhetett: házitanítóskodásból, műfordításokból, alkalmi kiadói munkákból.
Az ellenforradalmi rendszert eleve ellenségesnek tudta, egy ízben már bíróság elé állították vallásgyalázás miatt (méghozzá egy lényegében vallásos érzelmű verse miatt); a Szegedi Fiatalok körében megismerte a falusi nyomorúságot is; egyre jobban értette a munkásmozgalmat; külföldi útjain nemcsak a világirodalom tárult elébe, hanem a gyarmati népek elnyomatása is. Megértette az imperializmus lényegét, és egyre jobban közeledett a szocializmushoz. Párizsban - ahol életében többször is megfordul - már részt vesz a spanyol nép szabadságáért tüntető antifasiszták mozgalmaiban. Az illegális kommunista mozgalommal régóta rokonszenvezik. Párttag ugyan nem lesz belőle, de a kapcsolat egyre szorosabb. A harmincas évek végén már szocialista költőnek tudja magát.
És világnézete, érzelemvilága mentől közelebb áll a szocializmushoz, költői mondanivalói mentől jobban telítődnek a nagy politikai mondanivalókkal, verselése annál inkább távolodik a korábbi szeszélyes, szabad verses avantgardizmustól. A szocialista költő igényli, hogy mindenki megértse, tehát a különböző izmusok zárt körökhöz szóló kifejezésformáitól legföljebb gazdagodhat, de nem használhatja a nehezen vagy alig, vagy éppen egyáltalán nem érthető kifejezéseket. Ugyanakkor a szocialista költő azt is tudja, hogy miközben merőben új világot épít, nem a semmire építi, hanem elmúlt évezredek hasznos eredményeire, tehát nem tagadja, hanem felhasználja az öröklött versformákat. Számára a szabad vers nem a tervezett formájú vers helyére lépett, hanem melléállt, hogy gazdagítsa a költészet eszköztárát. A nagy szocialista költők - Aragon, Becher - a korai avantgardizmus után, amikor kommunista költők lettek, kifejezésmódjukban visszatértek a klasszicizáláshoz. És József Attila, a kor legnagyobb szocialista költője, költészetünk századbeli legnagyobb formaművésze volt. Ez a folyamat játszódott le Radnóti költészetében.
Formakincsét nagymértékben csiszolta műfordítói gyakorlata. Bravúros fordító volt: klasszikusoktól szürrealistákig tudott bármiféle költészetet bámulatos formahűséggel tolmácsolni. A szabad versek mesterének hamarosan kezéhez simult az alexandrin is, a hexameter is. Műfordításai kötetnyi terjedelműek; a legtöbb verset a XVII. századbeli Lafontaine-től és a szürrealista Apollinaire-től fordította, mintegy jelezve is irodalmi érdeklődésének széles látóhatárát.
Babitscsal idegenkedtek egymástól (Babits félt a politikától, Radnóti félt a politikátlanságtól), de azért a Nyugat is teret adott a Radnóti-verseknek. Sőt az egyik verseskötete is mint a Nyugat kiadása jelent meg. Kötetei minden nehézség ellenére 1940-ig egymás után jelennek meg, 1940-ben Válogatott versek című kötete is napvilágot láthat. Ettől kezdve azonban már rettegés és szakadatlan megpróbáltatás az élete. A "munkaszolgálat" olyan látszólag katonai behívás volt, amely lényegében rabságot jelentett, majd 1942-től kezdve lényegében halálraítéltséget. 1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedik, majd újra jön a behívóparancs.
Ezekben az években emelkedett a jó költő a nagy költők közé. Az emberi lélek tiltakozásának, a nagy felháborodásoknak, a nagy reménységeknek, a nagy vágyaknak, a haza, az otthon és a hitves iránti vágyakozásnak ódai-elégiai hangvételű, humanista eszmei töltésű, formájában most már végképpen kikristályosodott klasszicizáló kifejezője lett. Közben itthon két műfordításkötete is megjelent, de ekkor írt saját költeményei már csak a felszabadulás után, Tajtékos ég címen kerültek az olvasó elé, hogy ki-ki látva lássa: Radnóti milyen nagy költővé emelkedett a megpróbáltatásokban.
De összes verseit csak akkor lehetett kiadni, amikor évek múltán a közös sírból kikerültek a legvégsők: a bizonyos halál tudatának szívszorongató vallomásai. Ezekkel teljes a költői kép.
Most már tudjuk, hogy délről, a jugoszláviai Bor felől terelték a menekülő tömeggyilkosok az áldozatokat Németország felé. Közben öldösték őket. Így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot. Köztük volt Radnóti Miklós is.
Holtteste fölött nemsokára összeomlott az a régi világ, amely megölte.
Radnóti Miklós a budapesti Új-Lipót-város műveltséget szerető kispolgárságából indult útjára. Korán elárvult fiú volt, rokonok segítségével tanult és verselt gyermekkorától kezdve (tizenöt éves korában már nyomtatásban is láthatta költeményeit). Rokonsága kereskedelmi vagy ipari pályára szánta. Érettségi után el is küldték Csehszlovákiába textilipart tanulni. De külföldön is irodalmi érdeklődése növekedett, és legszívesebben irodalmat tanított volna. Amikor tehát már huszonegy éves fővel hazaérkezett, beiratkozott a szegedi egyetemre magyar-francia szakra. Ott találkozott össze a nagy hírű professzorral, Sík Sándorral. Sík Sándor katolikus pap volt, költő és esztéta, akiben sajátosan vegyült a vallásosság, a haladó szellem és a költői avantgardizmus. Hatása igen erős volt tanítványaira, így Radnótira is, tőle kapta korai költői korszakának expresszionista ízeit és csapongó szabadvers-formáit, talán tőle kapta életútjának olykor fellángoló vallásos hangulatait, amely idővel a katolizálásig vezetett, de tőle kapta óriási irodalomtörténeti és esztétikai műveltségét, és fokozta benne az érzékenységet a haladó eszmék iránt, ami idővel elvezetett a szocializmushoz.
A másik fontos hatást a Szegedi Fiataloktól kapta. Ezek a haladó szellemű egyetemisták izgatott érdeklődéssel fordultak az elnyomott nép felé, tanulmányozták a falvak életét, a népi mozgalmak legbaloldalibb szárnyához tartoztak; idővel sok jutott el közülük a kommunizmusig.
Ilyen körben fejlődött Radnóti lázongó szellemű, hamar eredeti hangú költővé. Mire eljut a tanári diplomáig, már ismert költő, doktori disszertációja, amelyet Kaffka Margitról írt, feltűnt az irodalomtörténet körében. És még közvetlenül diplomája előtt meg is nősült: szerelmi házassága meghitt, harmonikus magánéletet biztosított számára. A hitvestársi szerelem megfogalmazása az ő költészetében érte el századunk magyar irodalmában a legmagasabb színvonalat.
Diplomája után azonban sehogyan sem tudott tanári állást kapni. Hiába volt már neves költő, elismert irodalomtörténeti szakember - zsidó családból származott, és a harmincas évek derekán a rendszer egyre nyíltabban volt fasiszta: az is zsidónak számított, aki rég nem volt az, a közép-európai fasizmusnak pedig az antiszemitizmus, méghozzá nem vallási, hanem fajbiológiai (tehát állattani) alapon álló antiszemitizmus volt az egyik legfőbb felszíni megnyilvánulása. Radnóti tehát élt, amiből élhetett: házitanítóskodásból, műfordításokból, alkalmi kiadói munkákból.
Az ellenforradalmi rendszert eleve ellenségesnek tudta, egy ízben már bíróság elé állították vallásgyalázás miatt (méghozzá egy lényegében vallásos érzelmű verse miatt); a Szegedi Fiatalok körében megismerte a falusi nyomorúságot is; egyre jobban értette a munkásmozgalmat; külföldi útjain nemcsak a világirodalom tárult elébe, hanem a gyarmati népek elnyomatása is. Megértette az imperializmus lényegét, és egyre jobban közeledett a szocializmushoz. Párizsban - ahol életében többször is megfordul - már részt vesz a spanyol nép szabadságáért tüntető antifasiszták mozgalmaiban. Az illegális kommunista mozgalommal régóta rokonszenvezik. Párttag ugyan nem lesz belőle, de a kapcsolat egyre szorosabb. A harmincas évek végén már szocialista költőnek tudja magát.
És világnézete, érzelemvilága mentől közelebb áll a szocializmushoz, költői mondanivalói mentől jobban telítődnek a nagy politikai mondanivalókkal, verselése annál inkább távolodik a korábbi szeszélyes, szabad verses avantgardizmustól. A szocialista költő igényli, hogy mindenki megértse, tehát a különböző izmusok zárt körökhöz szóló kifejezésformáitól legföljebb gazdagodhat, de nem használhatja a nehezen vagy alig, vagy éppen egyáltalán nem érthető kifejezéseket. Ugyanakkor a szocialista költő azt is tudja, hogy miközben merőben új világot épít, nem a semmire építi, hanem elmúlt évezredek hasznos eredményeire, tehát nem tagadja, hanem felhasználja az öröklött versformákat. Számára a szabad vers nem a tervezett formájú vers helyére lépett, hanem melléállt, hogy gazdagítsa a költészet eszköztárát. A nagy szocialista költők - Aragon, Becher - a korai avantgardizmus után, amikor kommunista költők lettek, kifejezésmódjukban visszatértek a klasszicizáláshoz. És József Attila, a kor legnagyobb szocialista költője, költészetünk századbeli legnagyobb formaművésze volt. Ez a folyamat játszódott le Radnóti költészetében.
Formakincsét nagymértékben csiszolta műfordítói gyakorlata. Bravúros fordító volt: klasszikusoktól szürrealistákig tudott bármiféle költészetet bámulatos formahűséggel tolmácsolni. A szabad versek mesterének hamarosan kezéhez simult az alexandrin is, a hexameter is. Műfordításai kötetnyi terjedelműek; a legtöbb verset a XVII. századbeli Lafontaine-től és a szürrealista Apollinaire-től fordította, mintegy jelezve is irodalmi érdeklődésének széles látóhatárát.
Babitscsal idegenkedtek egymástól (Babits félt a politikától, Radnóti félt a politikátlanságtól), de azért a Nyugat is teret adott a Radnóti-verseknek. Sőt az egyik verseskötete is mint a Nyugat kiadása jelent meg. Kötetei minden nehézség ellenére 1940-ig egymás után jelennek meg, 1940-ben Válogatott versek című kötete is napvilágot láthat. Ettől kezdve azonban már rettegés és szakadatlan megpróbáltatás az élete. A "munkaszolgálat" olyan látszólag katonai behívás volt, amely lényegében rabságot jelentett, majd 1942-től kezdve lényegében halálraítéltséget. 1940-től 1944-ig Radnóti javarészt munkaszolgálatos. Néha hetekre, olykor hónapokra hazaengedik, majd újra jön a behívóparancs.
Ezekben az években emelkedett a jó költő a nagy költők közé. Az emberi lélek tiltakozásának, a nagy felháborodásoknak, a nagy reménységeknek, a nagy vágyaknak, a haza, az otthon és a hitves iránti vágyakozásnak ódai-elégiai hangvételű, humanista eszmei töltésű, formájában most már végképpen kikristályosodott klasszicizáló kifejezője lett. Közben itthon két műfordításkötete is megjelent, de ekkor írt saját költeményei már csak a felszabadulás után, Tajtékos ég címen kerültek az olvasó elé, hogy ki-ki látva lássa: Radnóti milyen nagy költővé emelkedett a megpróbáltatásokban.
De összes verseit csak akkor lehetett kiadni, amikor évek múltán a közös sírból kikerültek a legvégsők: a bizonyos halál tudatának szívszorongató vallomásai. Ezekkel teljes a költői kép.
Most már tudjuk, hogy délről, a jugoszláviai Bor felől terelték a menekülő tömeggyilkosok az áldozatokat Németország felé. Közben öldösték őket. Így lőttek agyon a Sopron megyei Abda község határában huszonkét, útszélre állított áldozatot. Köztük volt Radnóti Miklós is.
Holtteste fölött nemsokára összeomlott az a régi világ, amely megölte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése